Hajnalodik, de még sötétség van. Azt tudtad, hogy napfelkelte előtt a legsötétebb az ég? Ez bizony így van. A napkorong óvatosan bukkan elő a horizonton, hogy fényével elárassza a Földnek ezt a felét. Nem gondolkodik rajta hogyan kéne csinálnia, csak teszi a dolgát. Először csak halvány fénysugarak jelennek meg, hogy előcsalogassák rejtekükből a madarakat, akik alig várják, hogy vidám énekükkel köszöntsék a Fényt. Ők sem gondolkodnak rajta hogyan csinálják. Az állatvilágban, a természetben ez így működik. Csak az emberek azok, akik mindent "agyból" akarnak csinálni, megvalósítani.
Van egy ötleted - legyen az biznisz, vagy bármi más. Igencsak felvillanyoz, hogy hűűű ezt megcsinálom. Aztán elkezdesz rajta agyalni hogyan csináld, mikor csináld, hogyan kezd el, mi legyen az első lépés, aztán a következő és a következő. Aztán elérsz egy pontra amikor azt mondod "ááá én ezt nem tudom megcsinálni" - és felsorakoztatsz egy csomó kifogást. Nem is tudsz már másra gondolni, csak ezekre az ötletgyilkos agyevőkre. És szépen lebeszéled magad róla. Megmagyarázod magadnak, hogy miért nem tudod megcsinálni, megtanulni, megvalósítani stb. Szabotálod magad. Gátolod magad. Fékezed magad. Önigazolást keresel - és találsz arra vonatkozóan, hogy miért nem lehetséges. Teremtesz. Azt teremted a valóságodba, hogy az a dolog nem neked való és képtelenség megcsinálni. És persze sorolod a kifogásaid. Bla bla bla bla uhhhh. Aztán könyvelsz. Elkönyveled magadba, hogy tehetségtelen vagy, szerencsétlen vagy, buta vagy, neked semmi sem sikerül (ember - meg se próbáltad!), minek próbálkozni hiszen már olyan sokan foglalkoznak azzal a dologgal, hogy esélyed se lenne a piacon. Meg időd sincs rá, meg kapcsolatrendszered sincs, meg tőkéd sincs...bla bla bla.. Kész, ennyi. Ennyi volt az ötleted. Az az ötlet, amit ha megvalósítottál volna, vagyis ha elkezded csinálni, akkor meghozta volna számodra az elképzelt sikert, vagy bármi mást amit akarsz... Ennyi volt. Kinyírtad. Megfojtottad. Elástad. Kész vége.
Dehát hogyan? Hogyan kéne? Hát könnyedén.... és ragyogni fog. Nem azt mondom, hogy feszülj bele a dolgokba és olyasmibe kezdj bele ami nem releváns a számodra. Mert mindennek van határa. Peeersze határ a csillagos ég és nincs lehetetlen...csak tehetetlen. Szent szilvamag...miket írok megint. Hát ez ilyen. Ez jön, ez akar jönni. Csak úgy ráfolyik a tinta a papírra. Könnyedén. Uhhh várjál...kifogyott. Keresek másikat. Elképesztő mennyiségű füzetet és tollat használok fel. Ezek a tollak ennyit bírnak? Ja. Ezek szerint ennyit. Hol is tartottam? Jaa igen, megvan. A hogyannál, az agyalásnál - meg a könnyedségnél.
Te mikor döntötted el, hogy egy dolog nehéz a számodra? És mit jelent neked az, hogy nehéz? Nekem például könnyű megvarrni egy macit (akár százat), vagy egy bármilyen figurát. És könnyű megfőzni egy nagyjából bármilyen ételt. És könnyű írnom egy cikket, posztot, bejegyzést, akármit. Viszont nehéz lenne lefutnom egy maratont (sose szerettem futni - minek az a nagy sietség 😅 - én csak szimplán rohanok). És nehéz lenne felcipelni 30 kg krumplit a negyedik emeletre - vagy akárhányadik emeletre. Viszont lehet, hogy neked ezek tök könnyűek, és azt találod nehéznek ami nekem semmiség..szóval érted..
Visszatérve a hogyanra meg a tervekre. Nos, megesett velem is, hogy olyan szinten szabotáltam tudat alatt a dolgok létrejöttét, hogy öröm volt nézni 😏 egy francot.. dehogy volt öröm - ez csak szójáték volt most 😉. Szóval, évekkel ezelőtt kitaláltam valamit a vállalkozásomba, hogy készítek 100 darabot egy termékből viszonteladók számára. Kiszámoltam mennyi anyag és egyéb dolog kell a százhoz. Mennyi idő alatt tudom elkészíteni. Mennyibe kerüljön. Ez eddig tökéletes. Így kell csinálni nyilván. Aztán jött az agyrágó megvalósításgátló - fékező ötletgyilkosom 😣 a hogyanom... És pofázott a fejemben : Jóó, de hogyan osztod be az időd hogy más termékek készítésére is elég legyen és ne csak erre. Jóó, de hogyan fektetsz bele egyetlen fajta termékbe ennyi pénzt anyagra, amikor ott van a többi termékhez szükséges anyagköltség is. Mi lesz ha kell még majd plussz 100 vagy 500. Jóó, de mi lesz ha nem sikerül annyi idő alatt elkészíteni. Meg különben is hogyan... hogyan... hogyan kéne nekiállni. Ahhh. Nekiálltam. Öt-nyolc-tizenhárom - dejóó már 19. Uhhh basszus...csak? Csak 19? Ááá. Hogyan lesz ebből 100? Ááá ezt nem lehet. hogyan lehetne gyorsabban. Sehogy. Naná. Nem vagyok gép, Aztán lett 28. Aztán így ennyi. Olyan gyorsan lemorzsoltam a kifogásaimmal az ötletem, hogy a végére nem maradt belőle semmi. Csak az emléke. Meg a tanulság. Nem kell túlgondolni semmit, nem kell tudni a hogyant, felesleges az agyalás. A titok a "csinálás", a lépésről-lépésre haladás és az, hogy ne agyalj a "mileszhán". A könnyedség az ami flowba sodor. Elkezded és mire észbe kapsz már meg is valósítottad. Aztán csak nézel, hogy milyen egyszerű volt és kész lett, és örülni fogsz, hogy vááá megcsináltam...
Azóta elképesztő mennyiséget vagyok képes készíteni bármiből (mármint a termékeimből), na meg posztokból. Ezen sem kell gondolkodnom, hogy mi a fenét írjak. Mert jön, mert imádom. Csak csinálom és bele feledkezek, mert határtalan örömöt okoz. Mert tudom-hogy tudom. Nem agyalok a végtelennek tűnő feladatlistámon vagy azon, hogy hogyan lesz ez a blogom is népszerű és mikor érem el az elsö 1000 követőszámot. Csinálom, lépésről-lépésre. Tudom, hogy azok az emberek, akik hasonló gondolkodásúak, motivációt, inspirációt, megoldásokat keresnek, vagy szükségük van arra amit én képviselek, azok rám fognak találni. Persze erre azért nyilván rásegítek ahogy csak lehet, különböző módszerekkel és eszközökkel.
Szóval, amit ki akartam hozni ebből az egészből: ne agyalj! Ne érdekeljen a "hogyan". Mert nem számít a "hogyan" - csak CSINÁLD! Lépésenként, szépen sorban...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése